2014. június 18., szerda

Talán van még remény...

Még mindig beszélünk, és csak néha érződik, hogy haragszik rám. De amikor rákérdeztem, akkor azt mondta, hogy nem tudja, hogy valaha meg fog-e bocsájtani... Nem tudom, hogy ez mit jelent, de remélem, hogy az elmúlt 10 évet nem felejti el ilyen könnyen. Próbálok hozzá kedves lenni, és nagyon remélem, hogy egy idő után ezen túllép, és újra olyan jóban leszünk. Már többször is bocsánatot kértem tőle, viszont azt mondta, hogy abbahagyhatnám már ezt.
És olyat tettem, amire nagyon de nagyon nem vagyok büszke... ott volt az asztalomon a körző... egy ideig csak néztem és olyan gondolatok voltak a fejemben, hogy utálom magam, biztos van bennem valami, ami miatt az emberek nem szeretnek. Gondolkodás nélkül fogtam meg a körzőt és húztam végig az alkaromon egymás után többször is a tűjét... Tudom, hogy ez nem megoldás, de akkor nagyon magam alatt voltam, és már utólag bánom. A vágások még mindig ott vannak a karomon, viszont karkötővel takarom, ahogy csak tudom. Félek, nem akarok teljes depresszióba esni, ezért elvégeztem (vagy 3) depresszió tesztet. Mind a háromszor az jött ki, hogy súlyos az állapotom, forduljak szakemberhez. Viszont én ezt nem úgy érzem... Jó, talán kicsit többet szomorkodok, mint kéne, és szeretem a magányt és a sötétet, viszont nem vagyok depressziós! Egyszerűen csak szükségem van valakire, aki mellettem van, és akivel együtt nevethetek.
A barátnőmnek hatalmas szíve van, még ha ezt próbálja is elrejteni, ezért biztos vagyok benne, hogy egyszer megbocsájt. Még abban is reménykedek, hogy minden ugyanolyan lesz, mint régen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése