Miért...?

Most amúgy tök jól megvagyunk, meg minden, csak megint új barátja van, és nem túl sokat foglalkozik velem. Mondhatni, hogy le se sz*r... Miért kell mindig közbejönnie valaminek? Amikor azt hiszem, hogy már minden rendben van, az ördög akkor bújik elő. Miért ver engem az ég? Neki könnyű, mindene megvan, és én hülye, mindig ugrok, amikor hív és más nem ér rá. Mondtam neki, hogy legyen óvatos ezzel a sráccal, mert elég sok mindent hallottam róla. Jó, tudom, hogy a pletykáknak nem kellene hinnem, de ezt biztos forrásból tudom. Csak nem akarom, hogy gyorsan beleszeressen és utána csalódjon. De természetesen ezért is én vagyok a rossz... Szóval folytatom, amit eddig: reménykedek és küzdök...

Over again...

Megint egy hónapot vártam, hogy mi fog történni. Ami azt illeti, ugyanaz a helyzet, mint ami eddig volt. Mármint az összeveszés előtt. Néha tök jól megvagyunk (de tényleg, mintha újra a legjobb barátnőm lenne), aztán megint azt hallom, hogy kibeszél. Pontosan az történt, hogy elmentem vele bulizni. Tök jó volt, meg minden, és azt hittem, hogy ő is jól érezte magát. Mert úgy tűnt, mint aki jól érzi magát. Erre másnap annak a lánynak - akit már annyiszor emlegettem - mesélte, hogy én csak azért akartam elmenni bulizni, hogy rajta lógjak... Na, nagyon szép, mondhatom. Amikor nincs ott az a csaj, akkor jókat nevetünk és hülyéskedünk, de amint jön, akkor rögtön megváltozik. Menőzni próbál... Sokan azt beszélik róla, hogy egy k*rva. Persze én kiálltam érte, és mondtam, hogy ez nem igaz. Mindegy. A lényeg, hogy ugyanott tartunk, mint az elején. De talán még jobb, mintha egyáltalán nem szólna hozzám...

Talán van még remény...

Még mindig beszélünk, és csak néha érződik, hogy haragszik rám. De amikor rákérdeztem, akkor azt mondta, hogy nem tudja, hogy valaha meg fog-e bocsájtani... Nem tudom, hogy ez mit jelent, de remélem, hogy az elmúlt 10 évet nem felejti el ilyen könnyen. Próbálok hozzá kedves lenni, és nagyon remélem, hogy egy idő után ezen túllép, és újra olyan jóban leszünk. Már többször is bocsánatot kértem tőle, viszont azt mondta, hogy abbahagyhatnám már ezt.

És olyat tettem, amire nagyon de nagyon nem vagyok büszke... ott volt az asztalomon a körző... egy ideig csak néztem és olyan gondolatok voltak a fejemben, hogy utálom magam, biztos van bennem valami, ami miatt az emberek nem szeretnek. Gondolkodás nélkül fogtam meg a körzőt és húztam végig az alkaromon egymás után többször is a tűjét... Tudom, hogy ez nem megoldás, de akkor nagyon magam alatt voltam, és már utólag bánom. A vágások még mindig ott vannak a karomon, viszont karkötővel takarom, ahogy csak tudom. Félek, nem akarok teljes depresszióba esni, ezért elvégeztem (vagy 3) depresszió tesztet. Mind a háromszor az jött ki, hogy súlyos az állapotom, forduljak szakemberhez. Viszont én ezt nem úgy érzem... Jó, talán kicsit többet szomorkodok, mint kéne, és szeretem a magányt és a sötétet, viszont nem vagyok depressziós! Egyszerűen csak szükségem van valakire, aki mellettem van, és akivel együtt nevethetek.

A barátnőmnek hatalmas szíve van, még ha ezt próbálja is elrejteni, ezért biztos vagyok benne, hogy egyszer megbocsájt. Még abban is reménykedek, hogy minden ugyanolyan lesz, mint régen.

The end...

Ennyi volt. Vége. Megmondta nekem, hogy többet nem kíváncsi rám, elege van belőlem. Nincs többé barátnőm, egyedül maradtam... Egész álló nap sírok, nem tudom elviselni a magányt. Mert most tényleg egyedül vagyok... Fel se tudom fogni, hogy ez most tényleg megtörtént. Komolyan egyedül maradtam volna? Annyira reménykedem, hogy ez csak egy rossz álom, de tudom, hogy nem... NEM AKAROM, ÉN EZT NEM AKAROM!

Abban reménykedek, hogy egy hét múlva majd visszajön, hogy beszéljük meg... igen, ennek kell történnie! Muszáj, mert tényleg beleőrülök!

Nagyon...szépen...kérlek...Istenem...!

A rossz mindig győz

Azért nem írtam egy hónapig, mert vártam, hogy végre alakuljanak valahogy a dolgok. Hát alakultak is, csak nem éppen jó irányba...

Természetesen még mindig a barátnőmmel van a probléma. Tettem olyan dolgot, ami miatt most nagyon sokan utálnak. Elmondta, hogy ő is haragudott egy ideig... pedig tényleg nem volt nagy dolog, de mindegy... A lényeg, hogy már nem tudom, kiben bízzak meg és kiben ne. Elmondhatatlanul fáj, hogy nem lehet visszatekerni az időt, annyi mindent másképp csinálnék. De már mindegy, csak azt nem értem, hogy én ezt mivel érdemeltem ki? Mert tényleg, teljesen más vagyok, mint a legtöbben a korosztályomból. Nem cigizek, nem iszok, nem hazudok a szüleimnek és senki másnak! Az egyik osztálytársam szörnyű életet él, mégis minden nap mosolyogni látom, szinte mindene megvan. És most nem a vagyonra gondolok, vagy ilyesmire... Nagyon sok barátnője van, már egy éve boldog párkapcsolatban él, és még szép is... Pedig ő aztán tényleg lehetne arra példa, hogy hogy nem szabad élni. Szinte minden hétvégén részegre issza magát, minden második mondatában káromkodik, az összes dolgozatánál puskázik. De ő mégis boldog... nem sajnálom tőle, csak nem értem, hogy ha ő igen, akkor én miért nem érdemlem meg? Mert próbálok boldog lenni, és csak a jóra koncentrálni, de nagyon nehezen megy. A rossz dolgok mindig akkor jönnek, amikor azt hiszem, hogy már minden rendben van.

Az egyik közeli ismerősöm azt mondta, hogy a szavaknak teremtőereje van. Csak mondogassam a jó dolgokat, és sikerülni fog, csak akarat kell hozzá. Velem az a baj, hogy gyenge a lelkem, mindent magamra veszek, és nem bírom elviselni, ha valakivel valami rosszat tettem. Meg akarok változni, de sajnos képtelen vagyok rá.

Eldöntöm, hogy mit akarok. BOLDOGSÁGOT AKAROK. BÉKÉT AKAROK. AZT AKAROM, HOGY VÉGRE EGYENESBE JÖJJÖN AZ ÉLETEM. AZT AKAROM, HOGY LEGYEN, AKI JÓBAN ROSSZBAN KITART MELLETTEM.

Hinnem kell benne, és minden rendben lesz.

Hullámvasút

Az utóbbi két hétben a barátnőmmel olyan a kapcsolatunk, mint egy hullámvasút. Egyszer nagyon magasan, egyszer nagyon mélyen. De szerintem ez csak nekem tűnik föl, mert amikor nem foglalkozik velem, akkor épp a másik csajjal lóg. Az engem nem zavar, hogy másokkal is barátkozik, csak közben jó lenne, ha nem nézne levegőnek...

Egyik nap azt hallom, hogy kibeszél, a másik nap azt, hogy kiáll mellettem. Most ez csak szerintem abnormális? És a legrosszabb az az, hogy nem tudom, meddig tartunk ki egymás mellett. Mert sokan azt mondják, hogy a legjobb barátság 10 évig tart, mi pedig pont 10 éve vagyunk legjobb barátok. Elég sok idő, ezalatt párszor összevesztünk, de semmi komoly. A leghosszabb ideig talán 2 napig is eltartott, hogy nem szóltunk egymáshoz. Ez is ritka eset volt...
Már gondolkoztam, hogy mit tehetnék, és arra jutottam, hogy valami olyan dolgot kell csinálnunk, amitől újra közel kerülünk egymáshoz. Valami baromságot. Mindig baromkodunk, és olyankor sokkal jobb a kapcsolatunk. Ezt a nyarat arra szánom, hogy a lehető legtöbb időt vele töltsem.

Jó dolgokra koncentrálni

Rájöttem, hogy eddig csak a rossz dolgokra fókuszáltam. Nem vettem figyelembe azokat a dolgokat, amiknek örülnöm kéne, folyton csak szomorkodtam. De eldöntöttem, hogy ezen változtatok. Rengetek dolog van, ami eddig fel sem tűnt, hogy mennyire fontos.

1. Normális, szerető család

Mint minden kamasz, nyilván én is vitázom a szüleimmel és a testvéremmel, de ennek ellenére mindenem megvan, ami fontos. A szüleim nem annyira szigorúak (pl egy egyes után két hét szobafogság), de nem is túl engedékenyek, viszont megértenek engem. Hallom, ahogy az osztálytársaim beszélgetnek: "Anyám már megint nem engedett el a buliba, esküszöm elköltözök otthonról!" Én ilyet sose mondtam és nem is fogok. Minden nap beszélgetünk valami fontos dologról, például, hogy mit tervezek a jövőre nézve, milyen volt a napom, esetleg már van-e valami fiú, aki tetszik.

Örülök, hogy a családomra számíthatok.

2. Jó jegyek

Másnak rengeteget kell azért szenvednie, hogy jó jegyei legyenek, viszont én szerencsére könnyedén meg tudom tanulni a dolgokat. Csak rá kell vennem magam, leülnöm és alig fél óra alatt simán megtanulom. Nem vagyok stréber, nyilván puskázni is szoktam (mint általában a legtöbb diák) és becsúszik egy-két rossz jegy, de nem nyalizok a tanároknak. Beülök órára, meghallgatom, jegyzetelek és ennyi. Nem esek ki a padból miközben jelentkezek, hogy hadd feleljek.
A tanulás szerencsére könnyen megy.

3. Egészség
Manapság az embereknek fel sem tűnik, mennyire fontos az egészség. Azon kívül, hogy kissé túlsúlyos vagyok nincs semmi egészségügyi problémám. Bár az emberek azt mondják, hogy nem vagyok kövér, csak vastagok a csontjaim és magas vagyok, de én mégis úgy érzem, hogy bőven lenne miből fogynom. De mindegy, nem is ez a fontos.
Az egészséget meg kell becsülni, mert érték.

4. One Direction
Ők azok, akik megváltoztatták az életemet. Tudom, hogy minden rajongó ezt mondja, és aki nem directioner az nem is érti, hogy miért vagyunk ilyenek, de ez az igazság. Megnevettetnek, és olyan mondatok hangzanak el a szájukból, amit a lányok hallani akarnak. Nem csak a számaikon keresztül, de néhány interjúban és a Twitteren is éreztetik, hogy mennyire fontosak vagyunk.
Ha ők nem lennének fogalmam sincs, hogy mi lenne velem.

Már csak a legjobb barátnőmmel kell rendeznem a helyzetemet. A napokban elmondta, hogy én vagyok a legjobb barátnője és szeretné, ha mindig mellette lennék. Nem is sejti, hogy ez az egy mondata mennyire jól esett. Mosollyal az arcomon aludtam el mert tudtam, hogy még nincs minden veszve.
Aztán másnap a suliban a nap felét velem töltötte, a másik felében pedig szinte levegőnek nézett. Kezdek kicsit összezavarodni, de nagyon reménykedem abban, hogy minden rendben lesz.
Addig, amíg ez a zűrös időszak tart - mert remélem, hogy ez csak egy ideig lesz így -, próbálok a fontos dolgokra koncentrálni és örülni annak, ami van.

Tavaszi szünet

Elképesztően unalmasan telt a tavaszi szünet. Kb nem csináltam semmit, senki nem ért rá, amikor hívtam, és itt ismét szóba hoznám a legjobb barátnőmet. Persze valamelyik nap megállás nélkül telefonáltunk, sms-ezgettünk vagy épp chateltünk, valamikor pedig egy szóval sem válaszolt. Na jó, talán nem kéne annyira ráakaszkodnom, de halál unalmasan telt az egész nap.

Kitérnék arra a témára, amiről már régebben beszéltem, de még mindig nagyon zavar. Pasik. Már kb az összes barátnőmnek van/volt, de még nekem nem. Nem kéne rágörcsölnöm, de em akarok bénának látszódni (még ha az is vagyok). Volt egy fiú, aki írt, hogy találkozzunk, de nem mertem. Féltem, hogy ha élőben meglát azonnal ott hagy vagy valami. Mert mint tudjuk ebben a világban a legtöbb embernek csak a külső számít... Félek az új dolgoktól, félek a változásoktól, és félek a magánytól is. Körülöttem mindenki megváltozik. Most lehet, hogy azt hiszitek, hogy csak én változom, de nem, ez nem így van. Ugyanolyan maradtam.

Van egyáltalán olyan fiú, aki nem a külsőre megy? Nem hinném... Azt mondják ne adjam fel a reményt, hamarosan találok valakit, aki elfogad olyannak, amilyen vagyok...

Túl vak voltam

Ma szembesültem azzal, hogy nagyon sokan (főleg az osztályból) akarnak velem barátkozni. Eddig ez nem tűnt fel, de így visszagondolva iszonyatosan vak voltam. Folyamatosan csak a legjobb barátnőmre koncentráltam, rá fordítottam minden energiámat és időmet - amit természetesen nem bánok. Ezalatt fel se tűnt, mennyi barátságos ember vesz körül, de most már látom, és közelebb engedem őket magamhoz. A horoszkópom szerint (igen, hiszek benne) én változtam meg, és nem a környezetem, szóval próbálok nem rágörcsölni a dolgokra. Azt hiszem, ez a mai nap egész jól ment, ráadásul a legjobb barátnőmmel tök jól elvoltunk. Talán eddig a feszültség volt a baj, mindig próbáltam mindent úgy csinálni, hogy neki jó legyen. De ma reggel eldöntöttem, hogy laza leszek egész nap, és ez sikerült, ráadásul jól éreztem magam. Rengeteg emberrel beszélgettem, akik szerint olyan vagyok, mint akit kicseréltek.

Nagyon remélem, hogy ez a továbbiakban is így marad, de már tudom, hogy ez főként rajtam múlik :)

Megint az én hibám...

Eldöntöttem, hogy megváltozok, mivel nem akarom elveszíteni a legjobb barátnőmet. A ma délutánt vele töltöttem, és próbáltam a legjobb formámat hozni (nem a depressziósat, mint általában...). Nevetgéltünk, hülyültünk, de egyszerűen közölte, hogy idegesítő vagyok... Én persze úgy tettem, mint aki nem sértődik meg rajta, de hihetetlenül fájt. Ráadásként még elmondta, hogy mennyire jól szórakozott a másik csajjal, szinte az egész napot együtt töltötték. Fogalmam sincs, hogy meddig fogom ezt bírni, de nem akarom őt elveszíteni... Egyedül neki mondom el a titkaimat, ő ért meg és segít is, csak néha elszáll magától, ez a baj. A lényeg, hogy nem akarom feladni, én küzdeni fogok a barátságunkért, nem úgy mint ő...

Visszatérés...

Egy ideje nem írtam bejegyzést, de már annyi minden összejött, hogy nem bírtam ki, le kellett írnom...

Szóval az elmúlt időszakra a változó a megfelelő szó. Volt nap, mikor a barátnőmmel szinte egész nap nevettünk, de az utóbbi időben ismét elhanyagol. Van egy csaj, akit elvileg utál, de amúgy egész nap vele lóg. Nem értem az embereket... mindegy...

Valahányszor megkérdezem, csinálunk-e valamit délután, mindig az a válasz, hogy bocs van programom... Fogalmam sincs, mit tehetnék. Nem akarok közéjük állni, mert akkor természetesen mindenki szemében én vagyok a rossz, viszont így hamar el fogom veszíteni. Annyira hiányzik minden...

Sőt, egy másik barátnőm (ő is directioner, így ismertem meg) is kezd nagyon megváltozni. Folyton csak egy pasiról beszél, ami nem zavarna, de valahányszor próbálnám terelni a témát, mindig csak róla van szó. Már nincs, akivel együtt várjam a Where We Are turnét, akivel együtt hallgassak zenét, nézzek videókat és olvassak fanfictionöket.

Nagyon remélem hogy ez csak egy átmeneti állapot... :/

Újra úgy mint régen...?

A legjobb barátnőmmel megint olyanok vagyunk, mint régen. Együtt hülyéskedünk, és most már a másik csaj sem szól bele. Remélem ez továbbra is így lesz... Mert amikor vele vagyok akkor lehetek csak igazán önmagam. Csak rá számíthatok. Remélem a most már nem fog elhanyagolni.

Feeling alone...

Már tökre elegem van, hogy mindenki csak kihasznál, és kezdem azt gondolni, hogy most már a legjobb barátnőm is... Eddig az elmúlt majdnem 10 évben nagyon jól elvoltunk, mindent elmondtunk egymásnak. De mostanában... van egy csaj, aki folyton beleavatkozik. Ha a barátnőmmel valamit megbeszélek (pl. délután találkozzunk), az tuti, hogy ő belekavar, de mindig. Szilveszterkor sem volt velem... előtte való nap közölte, hogy bocs, mással megy ki... mondanom se kell, az a csaj volt, aki folyton beleavatkozik mindenbe... már tényleg senkire se számíthatok. Én próbálok nem haragudni a barátnőmre, nem akarom őt elveszíteni, de ez egyre nehezebb. Kezdem azt hinni, hogy amikor beszélünk (már amikor beszélünk) már csak megszokásból teszi. Ha őt elveszítem, már senkim nem lesz... :/